Tények, pletykák, készülékek az 5G világából

5G World

5G World

Így csinált magából totál hülyét az Intel!

Az Apple ottóztatta végül a világ egyik legnagyobb processzorgyártóját

2020. január 22. - 5G

Az 5G körül óriási a hype, hiszen egy új, forradalmi technológiáról van szó, és ezt meglovagolva sokan akarják magukat ultrainnovatív, jövőt építő cégnek beállítani. Előfordul, hogy van ennek alapja, de az is, hogy az egész csak egy óriási, bélgázzal töltött lufi.

intelill.jpg


Még be sem indult az 5G biznisz, be sem röffentették az első ilyen szolgáltatásokat, de az Intel már arra verte magát 2018-ban, hogy ők a piacvezetők az 5G támogatású modemek területén. Nagy büszkén mutogattak is "piacvezető" terméküket, egy műanyag lapkát, amiről sosem derült ki, hogy egyáltalán bármilyen hardvert tartalmazott volna. Ugyanis működés közben sosem látta senki. Ráadásul az is kiderült, hogy a legjobb esetben is csak 2020-ban tudnák piacra dobni, szóval joggal merült fel mindenkiben, hogy ha egy termék csak 2020-ban jelenik meg, akkor hogy lehet 2018-ban piacvezető? Pláne úgy, hogy még piac sincs...


Mindegy, az Intel, a valósággal nem törődve vidáman ünnepelte magát, mint egy betépett bohóc, aki nincs tisztában azzal, hogy mindjárt az arcába csapódik a torta. Eközben a nagy ellenség, a Qualcomm-AMD szövetség csendben előállt egy VALÓBAN működőképes megoldással. És gyorsan meg is állapodtak a komplett iparág egyik legnagyobb cápájának számító Apple-vel, ami kijózanító pofonként hatott az Intel számára. A világ egyik legnagyobb processzorgyártója valamiért meg volt győződve arról, hogy az Apple beszopja a piacvezető rizsát, és csak állt bután, mikor kiderült, hogy leszerződtek a konkurenciával.

modem.jpg


De a legjobb még hátra volt: 2019 elején elindultak az első 5G rendszerek, így eljött az ideje annak, hogy az Intel végre "élesben" is megmutassa, hogy mit alkotott. És ekkor az Intel ledobta a bombát, hiszen bejelentette, hogy az egész csak egy humbug volt, inkább mégsem szállnának be az 5G modemek bulijába, sőt inkább kivégzik az egész üzletágat! Mindezt úgy, hogy előtte éveken át azt óbégatták, hogy ők a "piacvezetők". A legnagyobb vicc az egészben, hogy az az Apple vásárolja fel a részleget, amely nem is olyan régen bevitt nekik egy kiadós frászt, és nekik pedig a  MediaTek szállítja majd magát a hardvert.


Tehát az Apple célja a jelek szerint az első pillanattól az volt, hogy megszerezze az Intel modem részlegét. Emiatt eljátszották, hogy összeállnak a Qualcomm-AMD bandával, mire az addig erős emberként páváskodó Intel összecsinálta magát, és elhagyta az egész iparágat. Az Apple pedig közölte, hogy vissza az egész, nem pusziszkodnak Qualcommékkal, inkább csinálnak maguknak saját cuccokat az Intel szabadalmaira építve. Mesteri! Felállva tapsolunk!

Ha tetszett a cikkünk, lájkoljátok Facebook oldalunkat is!

A bejegyzés trackback címe:

https://5gworld.blog.hu/api/trackback/id/tr7015420726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2020.01.22. 18:45:10

Csak én látom úgy, hogy közben droid fronton már régen van 5G ?

2020.01.22. 19:13:04

érné mindet 20g

Pierr Kardán 2020.01.22. 19:13:16

Már nem azért, de kit érdekel, hogy az apple mit tesz a milliós nagyságrendben eladott cuccaiba, akkor amikor androidos cuccokból százmilliókat adnak el...

BrianZ 2020.01.22. 20:17:05

@Pierr Kardán: A Forma-1-ben is mindenki a vezető autó újításait nézi és nem az utolsó Sauber dolgait másolja. Aztán végül mindenki megtalálja a maga pénztárcájának megfelelő autót vagy telefont.

morph on deer 2020.01.22. 21:13:07

@Pierr Kardán:
” androidos cuccokból százmilliókat adnak el...”

Ja. Csak nem ugyanaz ad el százmilliókat.
Apple cuccokat meg csak az Apple.
Ezért aztán lényegesen nagyobb a fajlagos haszna egy kütyün mint bárki másnak.
És hogy ez kit érdekel?
Elsősorban mondjuk a részvényeseit, de a használóinak sem árt, hiszen évtizedek óta minden darab kompatibilis minden más Apple termékkel alaphelyzetből. (Na meg az egyéb dolgok cirka 90%-ával, úgy általában.)
Nem hátrány.

kiskutyauto 2020.01.22. 22:50:30

Nem szorul az Intel rá erre. 20 éve vezető chipgyártó, az AMD csak lohol a nyomában... 10 éven át meg sem tudták közelíteni csúcskategóriában.... Annyira előreszaladtak, hogy még ma is 6-8 éves csúcs cpu-k megállják derekasan a helyüket... Hogy van vagy volt egy idióta részlegük, ahol modem témában bolondoztak, az egy dolog...

Flynn 2020.01.22. 23:29:29

@kiskutyauto: Aztán majd ráébredsz, ha megnézel egy CPU benchmarkot, hogy az AMD Ryzen processzorai milyen simán verik az Intel cuccait...

arty1977 2020.01.22. 23:36:57

@morph on deer: alma es a mindennel kompatibilitas :D

dugjad fel usbc-re, utana ird meg, 90%-ban sikerult...

kiskutyauto 2020.01.22. 23:55:31

@Flynn: Képzeld el, hogy rá vagyok ébredve nagyokos! Szóval nem írtam, hogy a jelenben is a csúcs, de azért highend kategóriában annyira nem simán veri egyfelől a Ryzen, másfelől pedig ez kb mint a pártválasztási statisztika, egyik ezt mutatja ki, másik azt... amelyikre jobban vágysz, azt választod... 2-3 éve jelent meg a Ryzen generáció, addig mint írtam vagy 10 éven át meg sem közelítette az Intelt az AMD... de pl 20 éve is volt AMD korszak, amikor az Athlon megjelent... egy darabig nála volt a korona akkor is... de itt a téma baromira nem ez barátom...

Flynn 2020.01.23. 00:19:59

@kiskutyauto: A téma eleve hüjjeség, azzal nem érdemes foglalkozni…

Abban egyetértek, hogy 6-8 éves intel procik simán megállják a helyüket, nekem egy 3. generációs i5-ösöm van, mert eddig 50 ezer alatt nem találtam olyan procit, amire érdemes lett volna lecserélni (többet nem költök rá, nem gémerkedek).

De most le fogom, mert van mire. :)

Utoljára AMD-m a 2000-es évek elején volt, igen egy Athlon64 X2. :)

Azt ne felejtsük el, hogy az AMD egy sokkal kisebb gyártó, viszont mégis elérte, hogy a 25 év PC-s időm fele részében az ő termékeiket használtam, mert az érte meg…

Etniez 2020.01.23. 03:13:35

@BrianZ: Az Apple semmit nem újít 2018 óta, mennek a Samsung és Huawei után.

nikk rivers 2020.01.23. 06:22:36

A cikkre visszatérve, tehát elvileg az intelnek nem volt semmije, azt jó pénzért eladta az apple-nek, és ezzel beborította a versenytársa egyik nagy üzletét?
Miért is volt hülye az intel?

midnight coder 2020.01.23. 07:49:55

@BrianZ: Ja. A droidon már évek óta mentek a nagy méretű tepsifonok, az apple pedig lelkesen gyártotta a pici mütyürfonokat. Aztán hopp rájöttek hogy a népek ma már inkább neteznek mint SMS-eznek, és ők is elkezdték a nagyítást. Aztán a droidokon elterjedt az amoled, de az Apple ellenállt. Aztán amikor már a kínai márkáknál is rég volt, akkor az Apple is bevezette.
Úgy 20 év múlva akár már szétnyitható telefonjuk is lesz majd. Persze, az egész világ az Apple-t követi...

midnight coder 2020.01.23. 07:53:04

@morph on deer: Jelen pillanatban az Apple a negyedik legnagyobb mobilgyártó, a Samsung, a Huawei, és az Oppo nevű kicsi kínai cég mögött, és hajszálnyival a Xiaomi elõtt.

Az Apple max. abban ez első, hogy ő húzza le legjobban a lúzereit.

Etniez 2020.01.23. 08:14:53

@midnight coder: mikor legutóbb telefont vettem, akkor 900 Fontot fizettem. Nem részletre, nem szolgáltató által, hanem kp-ra.
Akkor a legdrágább Iphone 1200 Font volt, 900-ért is lett volna, kutyának nem kell. Zárt rendszer, nulla innováció, minden drága hozzá a royality miatt és még egy kiba usb-c sincs rajta (elvileg 2021-tól már kötelező az EU-ban végre).

igazi hős 2020.01.23. 09:07:23

@morph on deer: "évtizedek óta minden darab kompatibilis minden más Apple termékkel alaphelyzetből" Vagy trollkodsz, vagy nem is tudod miről beszélsz. Van AppleTalk csatlakozó az elmúlt 10 év Macjein? Van bennük SCSI csatoló? Melyik Apple Watch támogatja a az első 5 iPhone generációt?

igazi hős 2020.01.23. 09:12:24

@kiskutyauto: "6-8 éves csúcs cpu-k megállják derekasan a helyüket" Talán azért, mert a PC piac lassulásával lelassult a gyorsulás? Nézd meg a 90-es évek tempónövekedését, meg a 10-es évekét, össze sem lehet őket hasonlítani. A 2000-es évek a GPU-k fejlődéséről szóltak, de ott is lassul a tempó. Most a telefonoknál látjuk azt az exponenciális gyorsulást, amit régen a CPU-knál.

igazi hős 2020.01.23. 09:16:10

@nikk rivers: "az intelnek nem volt semmije" Volt egy fejlesztő csapata, ami az Apple-nek nem. Azt már a térképfejlesztésnél is láttuk, hogy ez mennyira nagy érték. Másrészt az Intel szabadalmai is jókora értéket képviselnek egy ilyen "mindenki perel mindenkit" helyzetben, mint ami a hálózati kommunikációban van. (A Nokiát is ezért vették meg anno.)

CoolKoon 2020.01.23. 11:30:10

@Flynn: "az AMD Ryzen processzorai milyen simán verik az Intel cuccait..." - Ja. A hülye HPC gyártók pedig csak brahiból pakolnak továbbra is Xeonokat a klasztereikbe, ugye?

CoolKoon 2020.01.23. 11:36:39

@igazi hős: "A Nokiát is ezért vették meg anno." - Nem, nagyon nem. A Nokiának komplett, jól felszerelt fejlesztői részlege volt, ügyes mérnökökkel, akik bármit meg tudtak (volna) csinálni. A Micro$oft pedig behallucinálta magának, hogy a Nokia bika hardvere majd segít eladni nekik a fos mobil oprendszerüket. Nos, nem segített, pedig hardverileg TÉNYLEG jók voltak. A szabadalomportfólió csak hab volt a tortán.

japapapapa 2020.01.23. 15:46:23

@igazi hős: Csóró AMD(ATi) ebben is általában le volt maradva, bár ebben is volt néha az élen azért... Most meg is érdemli hogy a Ryzen-el visszavegye a trónt legalább CPU piacon...

japapapapa 2020.01.23. 15:46:55

@CoolKoon: Ezért írtam hogy highend téren azért annyira nem marad le az Intel... ;)

CoolKoon 2020.01.23. 18:22:28

@japapapapa: Csak nem te vagy Flynn is? :P

Flynn 2020.01.23. 22:11:54

@CoolKoon: Nem. :)

Egyébként nem vagyok egy AMD fan, ahogy mondtam, 8 éve Inteles gépem van.
Sőt a családban én raktam össze/menedzselek még 4 gépet, és egyik sem AMD procis...
De a következő lépésben asszem váltás lesz...
süti beállítások módosítása