Tények, pletykák, készülékek az 5G világából

5G World

5G World


Agyrém: A hároméves gyerekek fele már okostelefont használ Magyarországon

Az Y-generációs szülők féltik a gyerekeiket, mégis mobilt adnak a kezükbe. Felállva tapsolunk nekik is!

2020. február 12. - 5G

A három év alatti gyermekek fele, a 4-6 évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; főként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki a Huawei Techologies Hungary kutatásából, amely az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a szülők annak ellenére adják…

Tovább

Kifekteti a koronavírus a világ legnagyobb mobilzsúrját, az MWC-t is.

Egyre többen mondják vissza a részvételt, és ez még csak a kezdet!

Eddig úgy volt, hogy a telekommunikációs iparág legnagyobb éves ünnepén, a barcelonai MWC-n mutatja be egy nagy kazal piaci résztvevő legújabb 5G technológiával kapcsolatos megoldásait. De persze az is lehet, hogy semmi sem lesz az egészből.

Tovább

Ezért van szükség az 5G-re - Brutális mértékben nő a globális adatforgalom

A jelenlegi eljárások nem képesek kiszolgálni az igényeket. Ez van.

Az ötödik generációs mobilhálózati technológia elterjedése elkerülhetetlen, legalábbis a Kaspersky mérnökei szerint. Nem, és nem azért mert a háttérhatalom ezzel sugározza be az embereket, hanem egyszerűen mert ---->

Tovább

Így csinált magából totál hülyét az Intel!

Az Apple ottóztatta végül a világ egyik legnagyobb processzorgyártóját

Az 5G körül óriási a hype, hiszen egy új, forradalmi technológiáról van szó, és ezt meglovagolva sokan akarják magukat ultrainnovatív, jövőt építő cégnek beállítani. Előfordul, hogy van ennek alapja, de az is, hogy az egész csak egy óriási, bélgázzal töltött lufi.

Tovább

2019-ben minden századik eladott okostelefon volt 5G képes

A Samsung 2019-ben világszerte több mint 6,7 millió 5G képes Galaxy okostelefont hozott forgalomba.   Idén pedig még komolyabb fókuszt kap a vállalatnál az 5G készülékek gyártása, így például Dél-Koreában már 2020 első negyedévében elérhető lesz a Galaxy Tab S6 5G, az egyik első 5G képes táblagép…

Tovább
süti beállítások módosítása