Tények, pletykák, készülékek az 5G világából

5G World

5G World

2019-ben minden századik eladott okostelefon volt 5G képes

2020. január 16. - Wywern

A Samsung 2019-ben világszerte több mint 6,7 millió 5G képes Galaxy okostelefont hozott forgalomba.  

Idén pedig még komolyabb fókuszt kap a vállalatnál az 5G készülékek gyártása, így például Dél-Koreában már 2020 első negyedévében elérhető lesz a Galaxy Tab S6 5G, az egyik első 5G képes táblagép is, amivel a felhasználók már valóban kiemelkedő minőségű videóhívásokat indíthatna és fogadhatnak, élő- és visszajátszott videókat nézhetnek, valamint felhőalapú és online többjátékos játékokban mérhetik össze a tudásukat barátaikkal.

“Az 5G képes okostelefonok 2019-ben a világon eladott készülékek 1 százalékát tették ki. 2020-ban igazi áttörés jöhet, az 5G képes készülékek aránya várhatóan 1 687 százalékkal növekszik és az okostelefonok piacának 18 százalékát teszik majd ki" – mondta el Neil Shah, a Counterpoint Research kutatási elnökhelyettese.

A Samsung közel egy évtizede dolgozik szolgáltató partnereivel, a szabályozó testületekkel és a kormányzati szervezetekkel együttműködve azon, hogy az 5G technológiát a laboratóriumi körülmények közül a mindennapi életbe is eljuttassa és a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa. Az olyan iparági csoportok, mint a 3GPP és az O-RAN Szövetség tagjaként a vállalat célja, hogy nyitott, együttműködésen alapuló közösségeket építsen, amelyek segítik az 5G terjedését mind az üzleti, mind pedig a magánfelhasználók körében. 

A 2020-as évben pedig a Samsung a piacvezetők között mutatja be újabb 5G innovációit, olyan megoldásokkal, amelyek tovább növelik az 5G képes Galaxy okoseszközök sebességét, teljesítményét és biztonságát. Ezek a fejlesztések még szélesebb körben teszik elérhetővé a mobil élmények új korszakát, ezzel megváltoztatják a kommunikációs és tartalomfogyasztási szokásokat.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://5gworld.blog.hu/api/trackback/id/tr3915412646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása